Az se mindegy, milyen gyógyszereket szed az ember, ha gyereket szeretne! Ez is okozhat meddőséget:
Hívő, vallásos olvasóimnak írom, hogy értünk rengetegen imádkoztak. Most olvastam, hogy tudományosan bizonyított az ima hatása:
https://charoninstitute.wordpress.com/2015/06/23/a-morfogenetikus-mezo-avagy-a-matrix-letezik/
"Amikor sok energia összeadódik – Larry Dossey 1993-ban kiadott könyvében 131 kontrollált vizsgálatot írt le, amelyben azt vizsgálták, az imádkozás, hitközösség és a gyógyulás között van-e összefüggés. A 131 kontrollált vizsgálat több mint 50 százaléka statisztikailag szignifikáns előnyöket mutatott. Az egyik legnevesebb vizsgálat, melynek során 393 véletlenszerűen kiválasztott, komoly koszorúér-betegséggel szenvedő beteget vontak be a vizsgálatba. Szintén véletlenszerűen 192 beteget kiemeltek közülük, akiknek kiadták, hogy otthon, családtagjaik, vagy egy kis imaközösség körében minden nap imádkozzanak. A naponta hitközösségben gyógyuló betegek a kontrollcsoporthoz képest gyógyulni kezdtek és kevesebb halál következett be az otthonukban, kis közösségben naponta imát mondó betegek körében. A morfogenetikus mező tulajdonságaival élve az élő környezet képes egymásnak energiát továbbítani, az energiák pedig összeadódhatnak."