Hétfőn nagyjából 7 órát töltöttünk a kórházban, ami nagyon elcsigázott, de megérte. Reggel beadták az esedékes szurikat és vért is vettek, majd hüvelyi ultrahang (UH) következett, immár választott orvosommal. A vérvétel eredményére pedig várni kellett... sokat! Reggel fél 8 előtt már ott voltunk, de csak 3 körül, az utlosók között hívtak vissza, viszont jó hírekkel. Kaptam ismét egy szuri receptet, azonben az már a tüszőrepesztő volt, amit éjjel fél 12-kor kellett beadnom. Mindez azt jelentette, hogy szerdán már mehettünk is vissza a leszívásra! Nagyon örültünk.
(Délután még be kellett adni egy kisebb adagot a toll szerű fecskendőben lévő gyógyszerből, de ezt már megint el tudtam magamnak intézni. Más szuri nem is volt hátra, csak az éjszakai tüszőrepesztő, amit a helyi ügyeleten adattunk be.)
Másnap már mentem is dolgozni, ami – mint kiderült – nem volt annyira jó ötlet, mert elég fáradt voltam az éjszakai szurizás miatt és a hasam is egyre jobban feszített. Azért jó volt mégis, hogy el tudtam intézni még ezt-azt, mielőtt hosszabb szabadságra mentem, de az se volt hátrány, hogy a munka elvonta a figyelmemet a másnapi történésekről.
Szerda közeledtével kezdtem ráeszmélni, hogy talán mégse volt olyan jó ötlet tőlem, hogy nem kértem altatást. Persze jobb elkerülni, meg állítólag statisztikák mutatják, hogy éber állapotban több petesejtet tudnak leszívni... de azért én rendsen paráztam, hogy ébren kell túlélnem egy olyan beavatkozást, amiről fogalmam sincs, hogy mekkora fájdalommal fog járni. Szerda reggel a kórházban már annyira feszült voltam emiatt, hogy a kötelező papírmunka kitöltése közben már szabályosan remegtem az izgalomtól. Szerencsére fél órán belül kaptam ágyat és nem sokkal utána infúziót is. Sok időm volt hát a beavatkozásig, amit fél 11-re terveztek. Kaptam fájdalomcsillapítót és nyugtatót is, hogy elviselhetőbb legyen a várakozás. A szobában volt egy hiperstimulált lány, és voltunk 3-an, aki leszívásra vártunk. Egyikünk se volt még éber leszíváson, így nem tudtuk, mire számítsunk. Végül én kerültem utoljára sorra, de szerencsére a többiek nem mondtak olyan rosszakat, miután visszajöttek (saját lábukon!). De már nagyon túl akartam lenni rajta.
Aztán csak sorra kerültem. Nem volt valami kellemes művelet, bár még a műtőasztalon voltam, amikor azon gondolkoztam, hogy talán újra bevállalnám. Esetemben kicsit kosszú ideig is tartott, mert nálam sikerült a legtöbb petesejtet leszívni, szám szerint 11-et! A doki szerint hősiesen viseltem a leszívást, de a hiperstimuláció veszélyének fennállása miatt azt mondta, hogy beültetés előtt szeretne majd megvizsgálni. Addig is igyak sokat és egyek sok fehérjét.
Fáradt-boldogan mentünk haza, zsebünkben a "titkos" telefonszámmal, amit másnap 9-kor hívhattunk az eredményekért. Alig tudtuk kivárni! Szerencsére egyből felvették. A biológus elmondta, hogy 4 embriónk lett, de nem lehetett még tudni, hogy mennyi lesz (több vagy kevesebb) hétfőre, a beültetés tervezett napjára. Nagyon izgultunk, hogy minél többen legyenek, de végül 3-an maradtak. Az előzetes vizsgálat alapján azonban az orvosom úgy döntött, hogy nem lehet beültetés, viszont a hiperstimuláció miatt be kell feküdnöm infúzióra. Akkor még nem tudtam, de később kiderült, hogy másnap még mehetett volna a beültetés, de nem javult az állapotom, így inkább lefagyasztották a piciket.
Nagyon elkeseredtünk, de tényleg rosszul voltam és bíztam az orvosom döntésében. Nagyon fájt a hasam, alig bírtam mozogni, aludni, és ezen csak rontott volna a beültetés, mivel a HCG felerősítette volna a hiperstimut. Összesen 3 napig kellett bejárnom infúzióra, amit elég rosszul viseltem, tekintve, hogy képes voltam allergiás reakciót produkálni még a sóoldatra is, amire a világon nem volt még példa!
(Sajnos a nővérek nem voltak toppon, így második nap csak 4. próbálkozásra tudták bekötni az infúziót, azt is valahogy rosszul, ezért bármit adtak, az borzasztóan csípte a karomat. Olyan lassúra kellett állítani az infúziót, hogy elviselhető legyen az égető érzés, hogy a fél liter gyógyszer 4 óra alatt ment le!
Én voltam a legboldogabb, amikor a doki azt mondta, hogy másnap már nem kell infúzióra mennem! Megegyeztünk abban, hogy a következő ciklusom 12. napján megyek vissza UH-ra, hogy utána a peteérésem alapján beültethessenek egy embriót.
