Mivel egy év fizetés nélküli szabadságot igényeltem a munkahelyemen, a második, szintén sikertelen lombik után volt bőven időnk felocsúdni, majd alaposan rákészülni a következőre. Mindent meg akartunk tenni, amit csak lehet, hogy ezúttal sikerrel járjunk, ezért is hagytunk elég időt regenerálódni testileg, érzelmileg. Bennem ekkor olyan mértékű lelki fáradtság volt, hogy hónapokig egyáltalán nem éreztem semmi ingerenciát arra, hogy előre haladjunk az intézményváltásban. Tudtuk, hogy az új helyen várólista van és nyilván elmegy megint egy csomó idő az újabb vizsgálatokkal, melőtt rátérhetnénk a lombikra. Ennek ellenére több mint 2 hónap kellett, mire fel bírtam hívni őket, hogy időpontot kapjunk az első konzultációra. Három hónapra előre volt szabad hely, így maradt még elég idő összeszedni magunkat.
Mivel a második lombik előtt nem sokkal fény derült enyhe inzulinrezisztenciámra, rengeteg időm elment főzőcskézéssel, kísérletezéssel. Ismerkedtem a különböző cukorhelyettesítőkkel és igyekeztem olyan recepteket keresni, amik teljes kiörlésű liszttel készítve is ehető eredményt adnak. A mindennapi kenyeret is igyekeztem magam készíteni, mert csak így lehettem biztos benne, hogy semmi felesleges (ne adj' Isten ártalmas) anyag nem kerül bele. A friss, meleg fehér kenyér persze hiányzott néha, de összességében finom kenyereket sikerült készíteni, így nem panaszkodhattunk. Írom ezt többes számban, merthogy K.-nak is azt kellett ennie, amit elé raktam és nem voltam hajlandó kétfelé főzni/sütni. De nem is árt meg senkinek, ha így étkezik, sőt!
Sokan kérdezték akkoriban, hogy mivel töltöm az időmet, hiszen biztosan unatkozom otthon. Jelentem, egyáltalán nem unatkoztam! A sütés-főzés elég sok időt elvesznek az ember napjából, hát még a velük együtt járó kosz eltakarítása a konyhából! Amikor még dolgoztam, a házimunkát igazszágosan elosztottuk K.-val, de most szinte mindent magamra vállaltam. Ugyanakkor két helyre is eljártam baba- és kisgyerekvigyázóba (az egyik rokon volt, a másik barát), ami rendkívül jót tett a lelkemnek. Korábban én is azt hittem, hogy majd rengeteget olvasok a sok szabadidőmben, de erre végül alig maradt időm. Kivéve persze, hogy az interneten rengeteget művelődtem a meddőséggel és az életmódváltással kapcsolatban. Hiszen ezt is nevezhetnénk olvasásnak, ha ez nem is a hagyományos értelemben vett könyves változat.
Az örökbefogadással kapcsolatban is sokat böngésztem a netet, miután megegyeztünk, hogy ezt a lehetőséget sem zárjuk ki. Már a gondolat is megnyugtatott, hogy így vagy úgy, de egyszer csak lesz gyermekünk! Ahhoz is sok időre volt viszont szükségem, hogy elég erőt gyűjtsek, hogy felhívjam a gyámhivatalt és ezzel elindítsuk az örökbefogadáshoz szükséges ügyintézést. Az első személyes beszélgetés előtt viszont még látogatást tettünk az új meddőségi intézetben, hogy megejtsük az első konzultációt.
